2010. augusztus 5., csütörtök

Lady Gagának összetartó családja van

Mint tudjuk, Lady Gaga nem mindig tud beolvadni a környezetbe, s ezért néha csalódások érik, de szerencséjére összetartó család áll mögötte.

Lady Gagának összetartó családja van

Sokszor elmonta, hogy imádja az összes rokonát, mert tudja, hogy bennük megbízhat, és mindent elmondhat. Különösen kiemelte nagymamáját, akit a legnagyobbra tart, hiszen ő segítette, amikor drogozott és padlóra került.

A Vanity Fair szeptemberi számában elmondta hogyan történt ez: „Amikor már csak a legrosszabbat láttam mindenből, sírva futottam hozzá, de ő csak azt mondta, hogy sírjak egy-két órát, majd szedjem össze magam és irány New York.”

Ezért biztos elég sok ember lehet hálás a nagyinak, hiszen, ha nem biztatja Gagát, elvész a koncert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók